Ismét ülésezett a két miniszteri testület az Államtudományi és Közigazgatási Karon

A tavaly decemberi ülést követően 2018. április 24-én az Állami Tisztviselői Továbbképzési Kollégium (ÁTTK) és a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium (KTK) ismét együttes testületi ülést tartott az Államtudományi és Közigazgatási Karon. Az ÁTTK a miniszterelnökséget vezető miniszter állami tisztviselői továbbképzéssel összefüggő feladatait segítő szakmai tanácsadó és véleményező testület. A KTK a belügyminiszter továbbképzéssel összefüggő feladatait segítő szakmai tanácsadó és véleményező; valamint a közszolgálati tisztviselői vizsgarendszer egységes működését biztosító testület. Mindkét testület elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora.

Az ülés legfontosabb napirendje a megvalósított közszolgálati továbbképzésekről és az éves továbbképzési tervek végrehajtásáról szóló éves összefoglaló jelentés volt, amelyet a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet alapján az NKE készít el és a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter, valamint a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter hagy jóvá, a KTK és az ÁTTK véleményezését követően. Az ülésen a testületek megtárgyalták az NKE által elkészített éves jelentést, és támogatták annak miniszterek részére történő felterjesztését.

A testületek megtárgyalták és elfogadták az állami tisztviselőket érintő kormányzati tanulmányok és a közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzési szakok 2017/2018-as, lezárt őszi félévének tapasztalatairól szóló beszámolót is.

Áttekintették a közigazgatási szervek éves továbbképzési terveinek összesítése alapján elkészített 2018. évi országos továbbképzési tervet, amely alapján mintegy 80 ezer tisztviselő továbbképzésére kerül sor az idei évben, amely továbbképzések döntő többsége az NKE által biztosított közszolgálati továbbképzés.

Az ülésen napirendre került a tisztviselők digitális kompetenciáinak fejlesztésével kapcsolatos előterjesztés is. A testületek döntöttek arról, hogy szükség van a tisztviselők digitális kompetenciáinak fejlesztésére, amelynek első lépése a tisztviselők digitális felkészültségének állapotfelmérése. A testületek – a megalapozott képzési programfejlesztés érdekében – fontosnak ítélték, hogy a mérés eredményéhez illeszkedő képzési programok kerüljenek kidolgozásra és felajánlásra a tisztviselők részére a digitális kompetenciák fejlesztése érdekében.

A testületi ülést Rektor úr távollétében Prof. Dr. Kis Norbert dékán úr vezette, aki ellátja a testületek elnökhelyettesi feladatait.


Címkék: Hírek