Az általános közigazgatási rendtartás tapasztalatai

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara, valamint a nemrégiben alakult Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület közös szervezésében június 8-án rendezték meg „Az általános közigazgatási rendtartás első félévének tapasztalatai” című tudományos és szakmai konferenciát az NKE-n.

A 2018. január 1-jén hatályba lépett, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény számos változást eredményezett a közigazgatási eljárások körében, ezért a rendezvény elsődleges célja volt, hogy a jogalkalmazók munkáját segítse akként, hogy bemutatja az Ákr. első fél éves hatályosulásának tapasztalatait. A konferencián sor került a hatósági fórumrendszer egyes képviselőinek gyakorlati szempontú előadására, így a konferencián részt vevők betekintést nyerhettek az Ákr. első féléves gyakorlati alkalmazási tapasztalataiba a helyi önkormányzatok, a szakhatóságok, a kormányhivatalok, a megyei jogú városok, valamint a bíróság és ügyészség szemszögéből. A rendezvényen közreműködtek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási eljárásjoggal foglalkozó kutatói, oktatói, a 2017 őszén megalakult Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület képviselői, valamint a közigazgatási eljárásjog egyéb tudományos és gyakorlati szakemberei. „Amennyiben az Ákr.-en keresztül érvényesülni tudnak az értékek, annyiban működik a jogállamiság intézménye. Amikor az Ákr.-ről beszélünk, a Jó Államot, a jó kormányzást és közigazgatást is vizsgáljuk” - hangsúlyozta köszöntőjében Prof. Dr. Kis Norbert dékán, egyetemi tanár. Dr. Salgó László Péter az Ákr. megalkotásának előzményeiként a törvényalkotás folyamatát és indokoltságát ismertette. „Olyan új jogszabályt akartunk megalkotni, amely általánosan alkalmazandó” - fogalmazott az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Dr. habil. Boros Anita, a konferencia szakmai szervezője bemutatta a nemrégiben megalakult Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesületet, mint a rendezvényért felelős egyik szakmai szervezetet, amely hiánypótló jelleggel a hazai közigazgatási jog és azon belül is a közigazgatási eljárási jog kutatását, a vonatkozó jogalkalmazás segítését és fejlesztését tekinti alapvető céljának. Az egyesület várja minden olyan szakember jelentkezését, aki tagként is részt kíván venni az Egyesület munkájában (www.keje.hu). Boros Anita kitért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által 2018 márciusában, Prof. Dr. Patyi András rektor, egyetemi tanár vezetésével alapított Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhely bemutatására is. A kutatóműhely első kutatása „Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései” címet viseli, amelynek keretében a kutatók négy szakaszban vizsgálják azokat az állami eljárásokat, amelyek álláspontjuk szerint hatást gyakorolnak az állam hatékony működésére, versenyképességére, az ügyfelek mindennapi ügyintézésére. A kutatóműhely „a közigazgatási hatósági eljárás(jog) szabályozási karakterisztikáját” c. első etapját egy 35 ív terjedelmű tudományos kötet zárja, amelynek bemutatására egy konferencia keretében kerül sor, idén szeptemberben.

A konferencia iránti érdeklődők nagy számára figyelemmel a rendezvényt július 4-én újra megtartják, mely szintén a KÖFOP-2.1.1.-VEKOP-15-2016-00001 „A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya program és oktatás technológiai fejlesztése” projektből valósul meg. A részletek a www.keje.hu és a www.uni-nke.hu honlapon kerülnek közzétételre.

A témáról bővebben a Bonum Publicum egyetemi lap júliusi számában olvashatnak.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes