Tájékoztató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett 2018. évi közigazgatási szakvizsgára felkészítő tanfolyamok és vizsgák időpontjairól

A közigazgatási szakvizsgára történő jelentkezés a Probono rendszeren keresztül történik.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a központi államigazgatási szerveknél alkalmazott vizsgázó az NKE-nél, a többi közigazgatási szervnél alkalmazott vizsgázó, valamint a polgármester a közigazgatási szerv székhelye, illetőleg működési területe szerint illetékes szakvizsgaszervezőnél (az illetékes kormányhivatalnál) működő bizottság előtt tesz szakvizsgát. Az itt feltüntetett időpontok ezért csak a központi közigazgatásban foglalkoztatott köztisztviselők/kormánytisztviselők számára szervezett szakvizsgákra vonatkoznak.

A kormányhivataloknál szervezett vizsgák időpontjairól az illetékes hivatalok Jogi és Koordinációs Főosztályai nyújtanak tájékoztatást. A főosztályok elérhetőségeit a „Területi vizsgaszervezés”  menüpontban találják.

 

A közigazgatási szakvizsga esetében a 2018. évi vizsgaidőszakok az alábbiak szerint alakulnak:

 

2018. januári pótvizsgaidőszak:

 

A vizsgaidőszak meghirdetésének időpontja  a Probono felületen:

2017. december 13.

Jelentkeztetési/lejelentkeztetési határidő:

2018. január 10.

Kötelező tárgyi vizsgák:

2018. január 29-31.

Államigazgatás* választott tárgyi vizsgák:

2018. február 05-08.

*A vizsgaidőszakra kizárólag kötelező- és államigazgatás választott tárgyból sikertelen vizsgát tett tisztviselőik jelentkeztetését tudjuk fogadni.

A többi választott tárgyból a pótvizsgaidőszakban nem szervezünk vizsgacsoportokat! A korábban vizsgájukat elhalasztók és a többi választott tárgyi vizsgarészből sikertelenül vizsgázók jelentkeztetésére a 2018. évi tavaszi vizsgaidőszakra van lehetőség. (Amennyiben ezen kollégák a januári pótvizsgaidőszakra kerülnek feljelentkeztetésre, a jelentkezésüket automatikusan töröljük.) A pótvizsgaidőszakban felkészítő tanfolyamot nem biztosítunk.

 

2018.  tavaszi vizsgaidőszak:

 

A vizsgaidőszak meghirdetésének időpontja  a Probono felületen:

2018. január 05.

Jelentkeztetési/lejelentkeztetési határidő:

2018. február 15.

Kötelező tárgyi felkészítő tanfolyamok:

2018. február 26 – március 09..

Kötelező tárgyi vizsgák:

2018. április 04-20.

Választott tárgyi felkészítő tanfolyamok:

2018. április 24-26.

Államigazgatás: 2018. április 24-25.

Önkormányzati igazgatás: 2018. április 24.

Gazdasági igazgatás: 2018. április 25.

Kül- és biztonságpolitika: 2018. április 26.

Pénzügyi és költségvetési igazgatás: 2018. április 26.

Választott tárgyi vizsgák:

2018. május 14-31.

 

 

2018. júniusi pótvizsgaidőszak:

 

A vizsgaidőszak meghirdetésének időpontja  a Probono felületen:

2018. május 28.

Jelentkeztetési/lejelentkeztetési határidő:

2018. június 04.

Kötelező tárgyi vizsgák:

2018. június 25-29.

Államigazgatás* választott tárgyi vizsgák:

2018. július 02-06.

* A többi választott tárgyból a pótvizsgaidőszakban nem szervezünk vizsgát.

 

* A vizsgaidőszakra kizárólag kötelező- és államigazgatás választott tárgyból sikertelen vizsgát tett tisztviselőik jelentkeztetését tudjuk fogadni.

*A többi választott tárgyból a pótvizsgaidőszakban nem szervezünk vizsgacsoportokat! A korábban vizsgájukat elhalasztók és a többi választott tárgyi vizsgarészből sikertelenül vizsgázók jelentkeztetésére a 2018. évi tavaszi vizsgaidőszakra van lehetőség. (Amennyiben ezen kollégák a januári pótvizsgaidőszakra kerülnek feljelentkeztetésre, a jelentkezésüket automatikusan töröljük.) A pótvizsgaidőszakban felkészítő tanfolyamot nem biztosítunk.